8. fejezet - Jump ??

Sziasztok!!! Itt a 8. rész. Tudom egy kicsit rövid lett. Legközelebb egy kicist hosszabbat fogok hozni megígérem. Remélem, hogy tetszeni fog nektek. Köszönöm mindenkinek, aki irt a multkor, el sem hiszitek, hogy mennyre örülök, amikor visszaolvasom, hogy mit gondoltok a történetről. Kérlek irjátok le a véleményeteket továbbra is. ~ Barbi :)

ui.: Aki nem tudja, sikerült megdönteni a VEVO rekordot, és a fiúk nagyon boldogok voltak. Szép munka volt 1D family !!! ;)

*Harry szemszöge*

Végre sikerült kicsalnom. A mozióta most vagyunk először kettesben. Teljesen lenyűgözte a látvány, amit a kivilágított Párizs nyújt. Olyan gyönyörű, ahogy ott kapaszkodik a korlátban és csillógnak a szemei.

- Na mi az, ennyire nem tetszik, hogy inkább megszólalni se akarsz??! - mosolyogtam a pimaszkodásom közben.

- Inkább megszólalni se tudok, annyira imádom. - emelte rám a tekintetét, a szemei még mindig csillogtak. - Köszönöm, hogy felhoztál ide. - hálálkodott.

Tudtam, hogy ez nagyon fog tetszeni neki. Ettől romantikusabb helyzetet jelenleg nemigen tudok elképzelni. Itt az ideje, hogy elmondjam neki, hogy én többnek tartom mint munkatárs és barát.

- Nincs mit, érted bárnit, bármikor. - kacsintottam egyet. Megköszörültem a torkomat, mert éreztem, hogy ha kinyitom a számat, akkor egy hang se jön ki rajta. - Én pedig téged imádlak. - mondtam kicsit visszafogottabban.

Meglepődött a kijelentésemen, jobban érdekelte az előbbi mondatom mint a város az éjszakában. Becsuktam a szemem egy pillanatra, és a gondolataimat összeszedve belekezdtem.

- Bess, van valami amit még a mozi után el akartam mondani, de a riporterek akciója miatt nem tudtam …

- Isabella Jonson, azóta szeretlek téged, amikor beléptél az ajtón a legelső találkozónk napján. Megértem, hogy ha te csak barátként tekintesz rám, de úgy éreztem, hogy tudnod kell ezt. Nem birnám ki, ha egy másik srác ölelne meg, csókolna téged, vagy ha minden reggel mellete ébrednél. Nem birnám elviselni azt a gonolatot, hogy te ezzel nem vagy tisztában, és én pedig lehetnék az a srác, aki ezt minden nap megteheti veled. Ha te nem így érzel, ígérem ezt többet nem hozom fel neked, és csak barátok maradunk. De viszont szeretném, ha tudnád, hogy én beléd vagyok esve, és arra várok, hogy elkapj, vagy arccal a betonra zuhanjak. Szóval mit mondasz … ?? - kérdeztem félénkem.

Nagyon féltem attól, hogy visszautasít. Nem változtak a vonásai és még mindig csak a meglepődöttséget tudtam leolvasni róla. Pár masodperc elteltével elmosolyodott. Ezt nem tudtam mire vélni. Most vagy azért mosolyog, mert kiröhög magában a szánalmas vallomásom miatt, vagy azért, mert örül és ő is ugyan így érez. Azonban amikor elkezdték a könnyek végigszántani az arcát teljesen összezavarodtam.

- Sssshh … ne sírj. Ne haragudj, hogy ha valami olyat mondtam, amit nem kellet volna. - szorosan magamhoz öleltem. Ő még mindig nem tudott megszólalni. Nagyon megkönnyebültem, amikor viszonozta az ölelésemet. Úgy szorított, mint ha az élete múlna rajta.

- Ne beszélj hülyeségeket, semmi rosszat nem mondtál. - hangjában a meghatottsag és a boldogság csengett. - Én is szeretlek téged. El nem tudod képzelni, hogy mennyire. Ettől gyönyörűbbet még soha, senki nem mondott nekem. - fúrta a könnyesarcát a melkhasomba. Én is jobban magamhoz szorítottam.

- Én mindig itt leszek neked, soha nem engedlek el. -

az ála alá nyúltam és felemeltem a fejét. Hüvelyk ujjammal letöröltem a könnyeit, mélyen a szemembe nézett. Lassan közelítetünk egymás felé, majd lágy csókban találkoztak az ajkaink.

A csókunkat egy krákogás szakította félbe. Hirtelen váltunk szét, de nem engedtül el egymást az ölelésünkből. A hang irányába fordítottuk a fejünket ahol a biztonsgi őr állt.

- Ömm … elnézést hogy megzavartam a romantikus pillanatot, de az Eiffel-torony kapuját bezárják és mindenkinek el kell hagynia a tornyot.

- Rendben, köszönjük hogy felengetett ide minket. - próbálam udvariasan beszélni és magamra erőltetni egy mosolyt, de most a pokolba kívántam, amiért megzavart minket.

- Óh, nem uram én köszönöm a nagylelküségét. - terjedt szét az arcán egy hatalmas vigyor, és megveregette a zsebét.

Nem mondtam neki semmit már, ahogy Bess se szólalt meg. Ujjainkat összekulcsoltam, és szépen leballagtunk a bejárathoz.

*Bess szemszöge*

Azt hiszem, most már kijelenthetem, hogy én vagyok a legboldogabb nő a világon. A szívem még most is ugyan olyan hevesen ver, mint amikor megcsókolt.

Majdnem a park szegszéléig sétáltunk, amikor megállt és leterítette a pulcsiját a fűbe. Leültünk rá, védelmezően átkarolta a derekamat. Így néztük tovább a csillagokat és a kivilágitott tornyot. Rajtunk kívül még számos szerelmespár ott ült a fűben és hasonló képpen élvezték egymás társaságát.

- Várj Harry, mi van ha valaki meglát minket ?? - kérdeztem aggodalmasan.

- Semmi. - rántotta meg a vállát. -Bárki megláthat minket, nem fog izgatni. Sőt bátran felvállallak, de ha te nem akarod még, hogy megtudják akkor nem mondok senkinek erről semmit.

- Szerintem ne terjesszük, de ha rákérdeznek akkor ne tagadjuk le. Jó így ?? - kérdeztem félénken.

- Tökéletes. - húzott vissza magához, majd egy puszit nyomott a számra.

- Szerinted a többiek mit fognak hozzá szólni ha ezt megtudják ?? - kiváncsiskodtam.

- Biztos vagyok benne, hogy nagoyn fognak neki örülni. - jelentette ki magabiztosan.

- Ennyire biztos vagy benne ??

- Igen. Már azóta ebben reménykednek, amikor legelőször átjöttél hozzánk. De ha már itt tartunk akkor szerintem azt is elmondhatom hogy a moziba nem véletlen volt hogy csak ketten mentünk. - húzódott sunyi mosolyta a szája.

- Hogy micsoda ?? - kerekedtek ki a szemeim. Fogalmam sincs, hogy hogy nézhetett ki a fejem, amikor meglepődtem, de az biztos, hogy hülyén nézhetett ki, mert jó kiröhögött. - Ezt ti elterveztétek ??! - ugrott meg egy picit a hangom.

- Igen. Zayn kinézte a legjobb horrort és a öbbiek meg csak kitaláltak egy kifogást. Louis piás húzása meg csak eggyel több indokot akott nekik.

- Na azt hiszem már tudom, hogy kit fogok megnyúzni, mert miatta látok még mindig zombikat mindenhol. Kinyírom Zayn-t. Nem tudott volna kevésbé ilyesztő filmet választani ??!!

- Akkor nem kellet volna, hogy haza kisérjelek. - kacsintott rám. Teljesen elvörösödött az arcom és már nem is érdekelt a bosszúállási kísérletem.

- Várj, akkor Niki és Niall nem is randiztak ??

- De igen, ők akkor tényleg vacsorázni mentek.

- Hihetettlen, hogy mikre vagytok képesek, hogy ha akartok valamit.

Nem beszéltünk tovább, szavak nélkül is jól megvoltunk. Elvégre van és lesz is elég időnk beszélgetni. Egy óra elteltével már álmosodni keztünk és vissza induktunk a szállodába. Harry elkérte a kulcsunkat és beszálltunk a liftbe. Harry hirtelen magához húzott és csókolgatni kezdett.

- Aludj velem ma este. - kérlelt.

- Harry én nem állok késze … - de egy újabb csókkal félbeszakított.

- Nem akarok semmit se elsietni. Csak alvásról van szó. Már nem birok ki több estét anélkül, hogy ne ölelhetnélek magamhoz amikor alszok. - a szikrázó zöld szempár végig az arcomat pásztázta és várta a válaszom. Én csak elmosolyodtam és bólintottam egyet.

Amikor beértünk a nappalinkba teljesen sötét volt. Nem oltottunk villany ne hogy felébresszünk valakit. Hirtalan csapódott a bejárati ajtó és Niall oltott lámpát. Kék szemeiben az aggodalom tükröződött.

- Miért akar Niki kiugrani az ablakunkból ???!!

Döbbenten néztem rá Harry-re, aki a hátamögé terelt védelmezően, amikor Niall robbant be.

- Miről beszélsz Niall ?? - azt hittem hogy rosszul hallok. Hogy Niki kiakar ugrani az ablakból ??!!

- Mi a francért csapkodjátok az ajtót ?? jöttek ki a többiek a szobájukból.

Nem foglalkoztam velük. Harry és Niall közös szobájába rohantam, ahol az ablakban megláttam őt. Remegtek a lábai és sírt. A telefonja pedig a sarokban hevert összetörve.

*Niki az ablakban*